Már 5 éve dolgozom lassan egy budapesti kórházban,szeretem a munkámat az embereket és hiába "gálya" munka tele problémával szavakba sem tudom önteni amikor az ember segít akár csak egy jó szóval vagy mozdulattal és egy nézés vagy köszönöm többet ér mindennél.Itt nincsenek karácsonyok,ünnepek,hétvégék mindig szükség van ránk minden hiába,de szeretjük és nem adnánk fel sosem Én legalábbis nem.Pedig nehéz rengeteg buktatója van ennek a munkának én vagyok a legalsó szinten a "rangok" között úgy szólván.Nem is ez a lényeg.

Tavaly nyáron történt velem egy mondjuk úgy nekem nagy törés az életemben,de akkor még fogalmam sem volt róla milyen problémákkal is fog ez járni és mit is hoz ki az emberből.Fogjuk rá a nyarat átvészeltem viszonylag normálisan,de egy idő után be kellett vallanom ha másnak nem is,de magamnak nagyon nincsenek rendben a dolgaim ez akkor kezdődött amikor egy szép hajnalon munkába menet elkapott egy pánik roham oly annyira,hogy nem mertem kimenni a lépcsőházba mert hallottam,hogy emberek jönnek mennek ami egy tök normális dolog egy hétköznapi hajnalon.Hát elindultam egészségügyi dolgozóként a másik oldalra betegnek.A szokásos menetrend háziorvos aki tovább utal ahova kell ( ideg-gondozó ) természetesen vagy 2 hónap volt az időpont.Bementem diagnosztizáltak és persze felírtak egy két gyógyszert amitől jobban is éreztem magam,de idő kellett hozzá,hogy megszokja a szervezetem és innentől megpecsételődött úgy mond a munkám és az életem amit nem gondoltam volna tanult szakmabeli emberek közt....

Nem is tudom miért kezdek el újra írni!Mindig szerettem blogolni és gondolatokat futtatni át az agyamon ha ezt a szerkezetet lehet annak nevezni ami mozgatórugója az életemnek.Hosszú ideje nem írtam ha írtam csak magamnak és azt is gyorsan elfelejtettem,mivel nem gyengén depressziós hangvételű és szerintem senkit nem érdeklő gondolat szórványok suhantak állandóan végig rajtam.

Azt állítom magamról,ha valamit el lehet rontani az életben ami jó azt Én biztosra elrontom és ez alatt mindent értek.Barátságot,munkahelyet,családot,szerelmet mindent.Sokszor cinikus hangulatomban ironikusan szoktam mondani komolyan egy irodát kellene nyitnom aminek a szlogenje ez lenne "Elakar valamit rontani?Jól megy munkája?Harmonikus az élete?Tudni akarja milyen a teljes káosz és szomorúság?Magány? Jöjjön mi megoldjuk és izgalmassá tesszük életét...

Szépen hangzik nem?Pedig higgyétek el ez ténylegesen így van. :) Habár lehet mióta kiderült beteg vagyok más megítélésben is részesülök mert sokak szerint az Én "betegségem" nem is létezik csak az ember bele lovalja magát és egyébként is ebben a világban ez nem megengedett ilyennek lenni mert nincs idő rá blablablabla. Szívesen kölcsön adnám bárkinek ezt a nem létező kitalált Bipolaritást,pánik betegséggel szorongásos rohamokkal kombinálva depresszióban.